December 13-án az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar honvéd tisztjelöltjei hat órás foglalkozás keretében ismerkedhettek meg a Hock rendszer egy speciális moduljával.
A tematika a kés fordított fogásból történő alkalmazásával foglalkozik. A koncepció két évtized rendvédelmi tapasztalatára és kutatására épül. Olyan erőszakos bűncselekmények azonnali megszakítására alkalmas megoldásokkal, mint például a rablás, utcai támadások, fegyveres fenyegetés, erőszak vagy akár emberrablási kísérletek, illetve a szakmai közönség megismerhette az egyes megoldások katonai aspektusait is.
A résztvevők a technikai ismereteken kívül egy interaktív elméleti oktatásban is részesültek mely érintette az erőszak típusait és sajátosságait, a jogi környezetet, megelőző stratégiákat, illetve az ilyen típusú stresszhelyzetek hatására az emberi szervezetben lejátszódó folyamatokat és az általuk kiváltott negatív hatások kezelését.