HZSE KLSZ Dámalovas bemutatkozás – HZSE

HZSE KLSZ Dámalovas bemutatkozás

A Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztályának tagjai hosszú évek óta részt vesznek különböző hagyományőrző rendezvényeken, versenyeken. Azonban ezeken az eseményeken eddig szinte kivétel nélkül csak férfiak öltöttek magukra huszár egyenruhát, és csillogtatták meg lovas tudásukat. Mivel a szakosztály hölgytagjai számára is éppen olyan fontos a hagyományőrzés és a lovassport szeretete, ezért megszületett a dámalovas tagozat létrehozásának gondolata 2020 szeptemberében a Gödöllői Vadásznapok alkalmával.

A dámalovaglás egyik legjelentősebb magyarországi képviselője maga Erzsébet királyné volt. A korabeli hölgyek meg akarták őrizni a nőiességüket, s ékes eleganciájukat a lovon is, ezért hosszú szoknyában ültek fel, amely a praktikusság miatt némi változtatást igényelt a nyeregszerkezeten. Kialakult jobb és bal oldalas női nyereg is, azonban leginkább a bal oldalas ülés terjedt el. Ez a változtatás lehetővé tette a hölgyek számára is, hogy vadászlovaglásokon, versenyeken vegyenek részt a férfiakkal együtt. Ennek hagyománya a későbbiek folyamán is megmaradt, illetve a kor igényeinek megfelelően folyamatosan fejlődött. Az idő előrehaladtával, a XX. század első két évtizedében ennek a nyeregtípusnak a csillaga azonban egyre inkább leáldozóban volt, hiszen a nők igyekeztek mindinkább idomulni a férfiak lovagló stílusához, egyfajta negatív megkülönböztetésként élték meg a dámanyereg használatát. Ezen lovagló stílussal kapcsolatban ma már természetesen ilyen jellegű emócióknak nyomát sem lelni.

A Katonai Lovas Szakosztály egyik fő célja a monarchia korabeli lovas hagyományok újjáélesztése, autentikus – a századforduló időszakára jellemző – öltözékkel, szerszámokkal.

A korai elképzeléseket gyors megvalósítás követte, hiszen a tagok jóvoltából megvásárolt dámanyergekkel és két lóval meg is kezdődött a felkészítés 2020 novemberében, Kis-Kovácsné Eper Barbara, a Magyar Dámalovas Egyesület elnökének vezetésével.

Az új, meglehetősen szokatlan pozíció a nyeregben nagy kihívást jelent lónak és lovasnak egyaránt, így egyelőre a heti egy alkalommal megtartott edzések folyamán nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságos ülés kialakítására mindhárom jármódban, valamint a lovas jobb lábát helyettesítő pálca helyes használatára, melyhez a lovat is fokozatosan kell hozzászoktatni.

A későbbiek folyamán a Katonai Lovas Szakosztály által biztosított nyereggel már nagyobb létszámban, hatékonyabban folyhat a felkészítés. A minél szélesebb körben való megismertetés mellett a célunk tehát az, hogy ennek a különleges lovaglási formának a hagyományát felelevenítsük, illetve annak értékeit megőrizzük, valamint a rendezvények keretein belül népszerűsítsük. Ezek a tervek lehetőséget biztosítanak azon hölgy lovasok számára, akik különböző hagyományőrző rendezvényeken és programokon kívánnak részt venni, hogy a dámalovaglás eleganciájával kiegészíthessék a már eddig is nagy sikerrel szereplő huszárok bemutatóját és felvonulását.

vissza