2022. május 27.-én került megrendezésre a XIII. Rendvédelmi Sárkányhajó Magyar Kupa Budapesten a Népsziget, KSI vízitelepén. A versenyre benevezett egységekre 200 m-es sprint táv várt. Az előfutamokban kétszer kellett teljesíteni ezt a távot, a lehető legrövidebb időintervallum alatt, hiszen a 2 futam idejét összeadva került a csapat az „A”, „B” vagy a „C” döntőbe. A nevezett 13 csapat közül izgalmas és egyben látványos versenyzéssel jutott csapategységünk az „A” döntőbe, ahol a legjobb sárkányhajó egységekkel kellett megküzdenie a helyezésekért. A szoros befutót célfotó döntötte el. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar sárkányhajósai, tisztek és honvédtisztjelöltek, e versenyen, ahol az ország rendvédelmi szervei – katasztrófavédelem, rendőrség, büntetésvégrehajtás, terrorelhárítás – által reprezentált legjobb csapatok vettek részt, az előkelő 5. helyen végeztek. Köszönet minden résztvevőnek az erőn felüli egyéni teljesítményért és a Honvéd Zrínyi SE-nek a nevezési díj kifizetéséért.






