HZSE – Honvéd Zrínyi Sportegyesület
SliderPath
HÍRFOLYAM
  • HZSE KLSZ Dámalovas bemutatkozás
    A Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztályának tagjai hosszú évek óta részt vesznek különböző hagyományőrző rendezvényeken, versenyeken. Azonban ezeken az eseményeken eddig szinte kivétel nélkül csak férfiak öltöttek magukra huszár egyenruhát, és csillogtatták meg lovas tudásukat. Mivel a szakosztály hölgytagjai számára is éppen olyan fontos a hagyományőrzés és a lovassport szeretete, ezért megszületett a dámalovas tagozat létrehozásának gondolata 2020 szeptemberében a Gödöllői Vadásznapok alkalmával. A […]
  • Vörös György Nekrológ
    Tisztelt Sportolók! Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatom, hogy 2020. január 7-én elhunyt hosszan tartó súlyos betegsége után, életének 62. évében Vörös György örökös magyar bajnok tollaslabdázónk.  Néhány gondolat Gyuri páratlan sportteljesítményéről:  – Örökös magyar bajnok.  Összesen 29 magyar bajnoki címet szerzett. Ebből férfi egyes 5 db, férfi páros 7 db, vegyes páros 9 db, csapat 8 db. – Első bajnoki címeit 1981-ben szerezte. Ebben az […]
  • NATO akadálypálya AKP verseny
    Nemzeti ünnepünk, Október 23-a tiszteletére akadálypálya verseny került megrendezésre a Zrínyi Miklós laktanyában. A verseny védnökei Farkas László ny. alezredes, HOSOSZ elnök és Dr. Petruska Ferenc alezredes a HZSE elnöke voltak. A verseny lebonyolításáért a Katonai Testnevelési és Sportközpont testnevelő tanárai voltak felelősek. Egyéni és csapatverseny zajlott, női és férfi kategóriában. Az egyéni versenyzők, férfiak esetében 20 a nők 16 akadályelem leküzdését követően kerültek értékelésre […]
  • Versenybeszámoló: A HZSE Önvédelem és Közelharc szakosztályának késharc versenye
    2020. október 29-én első ízben került megrendezésre a Honvéd Zrínyi Sportegyesület Önvédelem és Közelharc szakosztályának késharc versenye. A házi versenyen harcművészeti stílustól függetlenül bárkinek lehetősége nyílt a nevezésre férfi és női kategóriában egyaránt. A nevezést leadókközül hárman betegség és sérülés miatt nem tudtak megjelenni, a megmérettetés estéjén így is 18 versenyző vonult fel a küzdőtéren, akik közt a hölgyek is hangsúlyos arányban képviseltették magukat. A […]
  • 2020. november 09-i kormányzati bejelentések
    Tisztelt Sportolók! A 2020. november 09-i kormányzati bejelentések az alábbiakban foglalhatóak össze: https://koronavirus.gov.hu/korlatozasok A várhatóan hatályba lépő jogszabályok, laktanyaparancsnoki döntések tartalmáról tájékoztatást fogok adni. A hatályba lépő változások és korlátozások a küszöbön álló jogszabályokon múlnak és a HZSE elnöksége ezek alapján tud további felelős döntéseket hozni. Az elnökség felé a továbbiakban is olyan javaslatokkal fogok élni, illetve döntéseket fogok hozni, hogy a mostani csekély mozgástér […]

További hírek...