RÖGBI MÉRKŐZÉS A ZRÍNYI MIKLÓS LAKTANYA ÉS EGYETEMI CAMPUSON – HZSE

RÖGBI MÉRKŐZÉS A ZRÍNYI MIKLÓS LAKTANYA ÉS EGYETEMI CAMPUSON

  1. április 6-án került megrendezésre a Magyar Rögbi Szövetség által lebonyolított NBII 9. fordulója, amelyben a HZSE Ligarögbi szakosztály keretein belül induló Budapesti Kosok fogadták hazai pályán az Esztergomi Apródok csapatát.

Az idei bajnokságban másodszor találkozott a két csapat. Az első alkalommal a Kosok csapata látogatott Esztergomba, ahol 5-31-es végeredmény született és a csapat győztesként távozott.

A most Budapestre érkező esztergomi játékosok revans vágytól feltüzelve érkeztek meg és léptek pályára. A haza csapatot fűtötte a bizonyítási vágy, valamint a tudat, hogy eddig minden mérkőzésüket megnyerték az idei bajnokságban.

A HZSE csapatából többen a Magyar Honvédségben vagy a Honvédelmi Minisztériumban teljesítenek szolgálatot. A kedzőcsapatban két katonatiszt kapott helyet: Nagy Gergely főhadnagy és Grimm Lénárd főhadnagy. A második félidőben játéklehetőséget kapott Goletz Géza szakaszvezető.

A mérkőzés 13:00-kor a kezdőrúgással vette kezdetét. A vendégek igyekeztek minél nagyobb nyomást helyezni a hazai csapatra. A Budapesti Kosok viszont szervezett védekezéssel megszerezte a labdát és átment támadásba, melynek eredményeként végül a hazai csapaté lett a vezetés. A vezetés pozitív hatást eredményezett a csapat játékára. Az első félidő végén a Budapesti Kosok a mérkőzést vezetve mentek a szünetre.

Suiogán Károly, a hazai csapat edzője a szünetben további instrukciókkal látta el a csapatot és prognosztizálta a cseréket, hogy a csapat lendülete töretlen maradjon.

A második félidőt a hazai és vendégcsapat is úgy folytatta, ahogy az elsőt befejezte, töretlen lendülettel és a győzni akarással. Az Esztergomi Apródok csapata több szép támadást is vezetett, akárcsak az első félidőben, melyekkel pontokat is szerzett. A Budapesti Kosok a második félidőre sem engedte ki a kezéből az irányítást, melynek köszönhetően az eredményben mindig a vendégcsapat előtt járt.

Ez az utolsó sípszó elhangzásakor is így volt. A végeredmény Budapest Kosok – Esztergomi Apródok: 56-19.

A HZSE keretein belül induló Budapesti Kosok csapat a mérkőzést végig irányítva és dominálva újra győzni tudott az Esztergomi Apródok felett. Mindkét csapatról elmondható, hogy tisztán és sportszerűen játszott, de kontakt sporthoz méltóan keményen. A mérkőzés a rögbi szellemiségében zajlott.

A csapat a munkáját tovább folytatja és minden érdeklődött szeretettel vár a campuson tartott edzésein, csütörtökönként 19:30-kor.

Sajnos a mérkőzés során két játékos megsérült, akiknek ezúton is mielőbbi gyors felépülést kívánunk.

vissza